Egy orvostanhallgató segített a sikeres fogyás titkának a felfedezésében. Hogyan lehet leadni 15 kg-t kémiai adalékok, nehéz edzések és szigorú diéták nélkül?


Rácz Éva fellépése

Tavaly ősszel a hihetetlen esemény történt az Endokrinológusok Európai Kongresszusán. Az egész közönség 10 percig állva tapsolt honfitársunknak. Rácz Éva volt - egy magyar orvos-diák. Ő volt az egyike azoknak, aki egy olyan egyedülálló formula használatát javasolta a skót szakembereknek, amely lehetővé teszi a lehető legrövidebb időn belül a túlsúly csökkentését, anélkül, hogy korlátozná az embert az étkezésben..

Éva egy rendkívüli ötletet hozott nyílvánosságra, amely nagyon segített a skót tudósoknak. Segíthetett nekik egy rendkívüli termék létrehozásában, amely képes megmenteni akár a túlsúlyos ember életét is.

Az új készítmény hatásáról, illetve mire jó és hogyan rendelheti meg - a cikkünkben.

Riporter: "Éva, mondja meg kérem, miért foglalkoztatta Önt a túlsúlycsökkentés témája?"

Kellemetlen téma és nem szívesen beszélek erről, de pár évvel ezelőtt hipertóniában halt meg édesanyám. Hirtelen és fájdalmas halál. Nagymamám is ebbe halt bele. Akkor kezdtem el tanulmányozni a túlsúly által kiváltott betegségeket. Meg voltam lepve, mikor kiderítettem, hogy a fizikai terhelés, diéták meg a kémiai szerek az esetek 90%-ban halálos következményekhez vezetnek. Anyukám pedig erősen diétázott és aerobikozott több, mint 5 éven át.

Utolsó három évben egy különleges formulán dolgoztam. Lehetőséget kaptam skót tudósokkal együtt dolgozni rajta. Az eredmény minden várakozást felülmúlta. Ezelőtt nem gondoltamm volna, hogy ennyire népszerű lesz a készítmény.

Miért nem? Hisz visszajelzések alapján tényleg hatékony

Mert nem gondoltam volna, hogy a gyártó, akivel aláírtuk a szerződést, ilyen hamar piacra bocsájtja. Sőt, ami tényleg melengeti a szívem, a terméknek az ára.

Mi volt a legnagyobb kitűzött cél?

Egy olyan készítmény létrehozása, amely szabályozza az anyagcserét, nem károsítja a szervezetet és segít a fogyásban, ezzel levéve a szívről a terhelést. A legfontosabb, hogy megfizethető legyen, hisz nyugdíjasaink többsége ilyen gondoktól szenved. Hány nyugdíjas engedheti meg magának a drága patikai "csodaszereket"?

Pont emiatt voltam boldog, mikor a gyártó úgy döntött, hogy kedvezményesen bocsájtjuk piacra a termékünket.

A skót tudóscsoport egyik tagját, Freya Sutherland-et kikérdeztük a termékről.


Riporter: "Hogyan tudná jellemezni Éva munkáját és magát a készítményt?"

Éva lelkesedése szárnyakad ad. Annyira igyekezett, hogy kétségtelen - a termék beválik. Nem magára gondolt, hanem az emberekre akiken segíthet.

Egyik főbb összetevői a terméknek szuper antioxidánsok, amelyek jeleket adnak az agy egy speciális részének (az agy amygdala-nak) a kalória-fogyasztás, a testzsír leállításáról és a "gyorsétel" iránti vágy csökkentéséről. Ezért lett a neve - «7-Slim».

7-Slim - lényege a használat utasítás betartása. Növényi hatóanyagjai szinte égetik a zsírt! Gyorsítja az anyagcserét, helyreállítja az endokrin rendszer működését, elnyomja az éhségérzetet és molekuláris szinten helyrehozza a szervezet egészségét. A natúr alapanyagoknak köszönhetően állítja helyre az anyagcserét. Emiatt minden diéta már a múlté. Így még a legproblémásabb területekről is távozik a zsír!

Íme azok eredménye, akik tesztelték magukon a 7-Slim-et:

58 nap alkalmazás után

32 nap alkalmazás után

21 nap alkalmazás után

14 nap alkalmazás után

Riporter: Patikákban, ha jól értem, nem lehet megszerezni. Mennyibe fog kerülni?

Nem lehet, nem szeretnénk, hogy tízszereséért vegyék meg az emberek. Ön is jól tudja, hogy a gyógyszertáraknak nem érdeke, hogy olyan terméket árusítsanak, amely tényleg segít hosszútávra megszabadulni a túlsúlytól. A 7-Slim kúra egy vagy kétszeres alkalmazása segít akár 5 évre elfelejteni az anyagcsere- illetve túlsúly-problémákat.

Igazából volt a gyógyszertáraktól is érdeklődés a termék iránt, viszont miután meglátták az eredményeket, egyedül lemondtak a lehetőségről, mert non-profit. Minek adjanak el olyan terméket, ami segít és többet nem kell újra megvenni?

Riporter: "Rendben, ezesetben hogyan lehet szert tenni rá?"

Miután láttuk, hogy a gyógyszertárakkal nem sikerül lerendezni a dolgokat, sokat gondolkoztunk azon, hogyan is tudjuk az emberekhez eljuttatni a 7 Slim-et. Azt a döntést hoztuk, hogy egyenesen tőlünk lehet megvásárolni az interneten. Akció is van rá, bárki megveheti kedvezményesen az akció ideje alatt. Megrendeli, utána a termék szakértője felveszi a rendelővel a kapcsolatot, segít összeállítani a megfelelő kúrát, felveszi a rendelést és a futárral kiküldi az ország bármely részébe.

Mindenki részt vehet a sorsolásban a következő időközben. Az akció meg a sorsolás azért lett kitalálva, hogy szájról szájra adják az elégedett ügyfelek a hírt, hogy tényleg megjelent egy hatékony termék.

Riporter: "Mennyibe is kerül a termék?"

A termék összeállítása tényleg nem olcsó, ez igaz. Viszont most 50%-os kedvezménnyel kapható. Így volt megbeszélve a felsőbb igazgatósággal annak érdekében, hogy mindenkinek kifizetődő legyen. Cserébe mi pedig megígértük, hogy a termék formuláját nem osszuk meg senkivel.

Nyerje meg az 50%-os kedvezményt!
50%
50%
50%
50%
50%
50%
50%
50%
50%

Egy pörgetése maradt! Próbálja meg újra




Most pedig megrendelheti a 7 Slim-et 50% kedvezménnyel.
Siessen! Csupán ennyi ideje maradt:


19400Ft
9700Ft
Kiszállítás futárral történik
Gratulálunk!

Megrendelheti a 7 Slim-et kedvezményesen!

Ok

Vegyen részt a 7 Slim sorsolásában